A szökevény--------Wilhelem Margareta

Már régóta megy egyre előre
a füstszerű ködben
bicegve húzza lábát
vonszolja magát 
mint akinek fáj valamije.
Tartása kemény lépteihez ,
csak türelme sántikál ,
nem több mint ötven-éves
de annál többnek mutat .
Sötétszürke lódenében
a szándék vagy akarat 
vonszolja testét
mind egy cél felé ,
a hazatérésre
összpontosítja eszét.
Megrögzött .Szervezete erős
a kopott, poros úton 
halad célja után 
mindig arrafelé
a kiemelt kőház felé
a távolba néz ,
majd lassítja lépteit
s a határban leül.
Már idő sem számit 
csak bírná a teste
a ködös időben
hol az őszi szél
ismerős füstöt ereszt
a szökevényre.
Elvégre még nem öreg
és sodorja bajuszát 
izgatottan mosolyog
ha netalán őrá gondol
s nehézkes erővel 
újra elindul.
Halántéka őszül
észre sem vette ,
fején széles kalap
homloka izzadt, nedves
egyre törölgeti 
kézfejével.
Széles mosoly fut redőin
ha asszonyára gondol
szemével hunyorit 
a poros úttól ,
vagy lehet egy könnycsepp
ami kipottyant.
Kedveséhez megy 
hosszú évek után ,
csendes boldogság fut át az ajkán.
És íme végre a kőház ,
kapujában megáll,hogy kifújja magát.
szeme a beálló sötétségen átlát,
ablakon keresztül látja asszonyát
nincs egyedül ,
csüng egy férfi nyakán. [W.B.]