Ritkán látni ily szép éjszakáttele-hold forog az égenlágyan hinti sugarát végtelenbenfényesen , ritka hűvös fehéren.Látókörömbe beleesik rendreminden titok leskelődve ,szállnak halkan harmatos légbenálmainkba beleskelődve.Én vagyok csak magam ébrenkísértések hold fényében ,mesés árnyak futnak szerte széjjels én követem vérző szívvel.Csillagok köröznek mellettem reszketve a nyári est melegében ,taposom az utat már sok-sok évea fényes hold mezejében.Levél sem mozdul a nagy csendbena hold sok titkot lehel ,s minden titok egy külön álom életfehér szárnyuk megigéznek.A némaságban eltűnnek az emlékeka hold fénye csupa élet ,a napfény még messze nesztelenomlik szét s a fénybe vesz. [W.B.]
Megfogant búcsú szavad nehéznyomja vállamat kegyetlen ,bár szokatlanul derűs lett az égbennem a szavak elhaltak rég.Múltamban kereslek , lehetetlenmás jelent festeni emlékemben ,nyomasztó hangulat járja kőrbetestem vonalát egyre rendületlen.Fakulnak napok mind ősziesebbekfényes sáv húzódik az éjszakában ,ki gondolta volna hogy a sok bánatennyire sodorja fátylát önmagának.Régi életünk most kit cserélne felszét fújt gőg hazug rettegésével ,kegyelmet ki kapna figyelemmelha ily hűvösség fedi törődésünket ?A hűség szavak egyre sötétebbekengedelmesen szilárdulnak velem ,minden búcsúban kissé eltemetemszemed pillantását az én szemembe. [W.B.]
Azt teszem mindig mit nem akarokszabadon feleselek hangodra ,terhem magtalan üresség szavasorsom általad elátkozott csata.Lelkembe nézek néha kutatvanem értem micsoda őrület zajazengi himnuszát húsomba marvahazugságaid ,kicsiket,nagyokat.Hazudtam én is, te is jól tudodegyszerre ragyogtak vackukonálltam s néztem se jobbra se balracsak ahonnan téged vártalak arra .Szívem megtelt keserű méreggelnem ettem nem ittam ,könnyekkelbúcsúztam bennük fájdalom vádolt ,te meg most sem érted ezt a dolgot.Csak két szemed cirógatott néhaszád néma volt kezed nem simultkezembe,nem marasztalt utoljára ,vállunk összeért ,nem is tudsz róla.Hogy ki volt a vétkes sosem összeüt ,százszor elváltunk majd újra együtt ,nagyokat hallgattunk ,utána,csatáztunk ,majd könnyek között örökre elváltunk. [W.B.]
Utolsó esténk együtt magáért beszéldzsungel örvények között a sötétben ,semmibe vetted a szavak jelentőségét ma is szabadulni akartál lengén tőlem.Nem lehet hogy gyűlöletben éltünk egymást ölni akartuk, vadul irigyen ,taposva egymást sárban jéghidegenharapni ,karmolni átkok keservében.Lehet megállt bennünk egy magyarázatvalami ingerelte fáradt bizonyságunk ,érzem a holt csend minden recsegésétakármi jöhet ez időben az érdeken belül .Egyre küzdünk, mint élők s élettelenek ,árnyak ,elemek, tikkadó megrekedések ,álmunkban angyalok ,kisírt szemekkeltíz parancsolattal őrzik a törvényeinket .Boldogtalanok vagyunk a nem létbenörvénylő tanok kerülgetnek sötétségbens minden ami élt szívünkben nem is rég ,más irányt váltnak ,az utolsó szerepig . . [W.B.]
Oly értelmetlen ez az egyedüllét ,életem rejtelmes ,szenvedélyességszele leng ,zárt rendbe tereli létem ,sóhajom már rég szívembe költözött .Kínos szenvedélyek tengere lengszabályozzák agysejtjeim elveitkeringésemben vért hiányoló sebekszarusodnak kérgesen szövetekbe .Remény és látomás szemem tükre bőrömhöz tapadnak keserű ízek ,testem éhe, szomja epedve szenved meggyötört szívem üresen lüktet. A híd ahol gyakran találkoztunkkarfája mállik ,akár mélybe hullt ,a víz ring zöldesen elérhetetlenilyenkor kívánlak , hozzád mennék.Meddig kell még várjak érettedbolyongok csendben amíg elérlek ,függőhídat építek te kedvedre édes ,
hogy csak egy pillanatig jöjj elémbe. {W.B.]
Lassan már, minden mindegy lesznem aggódom magam miatt ,szerencsére csak felvetem a kérdéstvajon milyen lesz a változat.Az idő megy ,nem kérdez részletekigde érezteti hatalmát ,valahogy egyensúlyoz a végletekigmajd rád csapja markát.Sóhajtunk nagyokat, telítettséggelhabzsolunk kitátva szájat ,figyelmen kívül hagyjuk önteltséggelvallainkra terülő időszálat .Utálattal boncoljuk testűnk öregségétszívünkben ritmus zavar ,félúton megállunk, látva törékenységét ,belénk mar az iszonyat.Törvénybe szabták az idő meneteléstlépést tartunk vele ,repedésekből halljuk az árnyak nevetésétsenkinek sem lesz kivétele . [W.B.]
Vágyamba tűzdelt kis bimbókszaporán nyitják szirmaikatmegduzzadnak áthágásokonés én csak hálásan mosolygok.Beragyog egyre a testi fájdalomszívem gyanútlan pihe álmábanmagamba zárul halk változásomvárom hogy szülessen virágom .Elzsibbadt ösztöneim ébrednekszétterülnek itt a szívemben ,hirtelen tőrnek rám melegenillattal teli balga gyönyörűségek .Visszavárt vágyam leng felémalázatomban fészkel a kudarc ,könnyű szél sepri végig testemfelkorbácsolja kihűlt reményem .Szárnyalnak felém öröm hívásokférfi csábító , mosolygós ösztönök ,amiből bekövetkeznek képzeletek ,de marad egy szempont ami nyitott. [W.B.]
Emlékszel a parki sétákrakockás szoknyám szélére ,arcunk bája s fiatalságatükröt vetett árnyékunkra..Nem igen sétáltak emberekaz ősz rajzolta körül magát ,a sötét fák s hulló levelekbecsurogtak titkos réseken.Bolond jó kedvünk támadtsötétben bőrünk összeért ,közel volt ajkamhoz ajkadszemeink nagyok és sötétek.Néztük a csillagos égboltotzöldes szemed úgy ragyogottamit adtál akkor,szerettél tudommost merre vagy ?Hol lakol?Sok nap telt el azóta, évekmost egyedül sétálok a téren ,de minden fán és hulló levelénmás ember mozdulatát lelem.Ígértél örök szerelmet, folytonédes illatod most is itt van ,mint egy tolvaj mindent lopok a kockás szoknyában vagyok .Minden lépésben látom lépésedminden fában alakod faragtamösszeszedtem a hulló leveleketminden levélben a te emléked .Én vagyok hibás nem vigyáztamnem voltam eléggé éber kuvaszmíg fák hulló leveleit számoltamelcsaltak téged , rég elsodortak. [W.B.]
Nem érzi hogy nem szeretedboldogan fekszik mellettedmegremegsz ha hozzád érvekeze, ráesik testedrelibabőrös lesz testedmellkasodban szorul szíved ,rég nem szeretedezt az embertfelkelsz az álom kerülget.Valamikor láng és vágy lengetttele volt az életcsak tested akarta lelked nem bírta ,így ölelésed hideg lett ,menekülni próbálsz tőle.Egyszer mindig nyílnak szemekgondolsz tévelygésedrea megcsalt férjres a hazug ölelésekrea titkos szeretőre ,ki befészkelte magát lelkedbes mosoly fut át szemedenablakot nyitsz a sötétbenérzed ahogy szellő lebbenszívedbe szent a béke s visszafekszel melléje ,de nem szenten ,mert fájásod felremegés arra gondolsz ki vár tégedholnap éjjel ,forró öleléssel . [W.B.]
Nem voltam soha nagyravágyó nem kerestem glóriát ,mosolyban fürdött, lelkem vágyas nem volt soha palotám. Sokszor hittem magam boldognaklüktetve vert kis szívemsóhajom ringott kék hegyormokonelseperni nem mertem.Szívemben lakatos zárt titok voltromantikám fellegekben ,volt hogy vérem fel-fel robbant majd halkan leülepedett .Ma homály lett őrangyalom képerég nem hozza örömmelszép dalokat, mik régen kísértekgátat épített elémbe.Mindenből kijutott fehér-feketénma csak sáros áradat ,némán csúsznak el éveim igékenkibuggyanó könny a tavasz .Most gyors hervadás tündére lettemminden múlik mellettemláthatatlan kéz csúfosan leteperhetholnapra mindenki elfelejt. [W.B.]
Mily hamar lazul a kötelékvergődünk míg jön végzetünkérzelmek múlnak , örök létekhánykolódnak, múlt nélküliek.Sajog bennünk a lehetetlenhogy pont azt nem tehettükami megtörtént, érthetetlenszámunkra az élet törvénye.Míg kutatjuk annak a rendjétaz ellenünk áradó szövetségkülönbséget kész tenni felettünkpártatlanul - fájó értelemben.Lehet az idő amiben születtünknem a miénk volt, csak érettünksodorta utunk túl menedéktelenvarázskövet torlaszolva előttünk.Így oldódik lassan-a laza kötelékvissza nézünk a múltra- érettünk ,karjaimban még meleg a tested ,de csókod a számon már kihűlt. . {W.B.}
- Sokáig rab voltam édenemben
mások kacagtak kárörömmel ,
véresre kapartam kalitkámat
míg barátkoztam félhomállyal.
Senki sem törődött már velem
siratni magam nincs kedvem
kevélységből vagy csak gőgből .
panaszom halk volt bensőmből .
Csak azt szeretném valahára
színes villám üssön kalitkámra
várnom kellett az indítvánnyal ,
ha beleestem ki kell másszak .
Egy nap felkerekedett vágyam
énekelni kezdtem kalitkámban
a pimasz úr megborzongott
telt rosszindulattal ajtót nyitott.
No ,most ezen bosszút állok
szolt az úr s bosszút is állott ,
Sebaj ! szóltam van megoldásom
szívből szórtam reá az átkom.
Szörnyű volt azon éjjel álmom
magam tovább is kalitkában látom
szomjas torkom ,érzem fulladozom ,
ájulást mímeltem de nem volt okom.
Azon éjjel csoda -kinyílt zárkám ajtója
lásd szárnyaim nőttek azon nyomban ,
szívem zakatolt lüktetett monoton
halkan repültem ,most vigadozom . [W.B.]
- Mikor még szerettük egymást
néma terveket szőtt a nászágy
lázasan izzott bennünk a világ ,
álmodozva néztük virágzását .
Külön kaput törtünk magunknak
örvendtünk a fiatal bátorságnak
eltereltük a köveket más útra
két kezünkkel emeltünk falakat.
Csendes órában nőtt a birtokvágy
zöldes- fekete volt ,rosszat jelentett
fákról madarak is minket figyeltek
tudták szerelmünk egy háború lesz.
Reggeltől estig földre szálltunk ,
magunk sem tudtuk egyre az okát
mindkettőnket marcangolt az önvád
hideg kezeink akaratlan szétvált .
Ma már tudjuk mindennek értelmét
játszottuk egymással az öröklétet
egyikünk jobban felülkerekedett
kihulltak csókunkból az érzelmek.
Lehet én voltam hibás , talán te magad
felrúgtunk több évek boldogságát ,
most mind sötétebb a ház ablaka
virágjaink is hullnak szint fakasztva.
Belefáradtunk kemény harcunkba
szeget ütött a szomorú változat ,
feltör minden az én fáradságomban ,
de a világom még benned maradt. [W.B.]
