Most már késö----Vilhelem Margareta

Kinyújtott karomon szánalom
szívem súlya inog alatta,
közönyösen kattannak az órák,
reám való tekintettel halkabban.

És szédülök mint a körhintában,
ha ajkad merészen lankad
félszegen mozgok behunyt szemmel,
sóhajtó lelkemen fáradt unalom.

Tudom sosem lesz éber figyelmed
sajnálatos módon másra tereled ,
s kimondott szavaim perceit élccel
átváltoztatod egy víg legyintéssel .

Tudod volt egy érzés mi jelezte,
sosem lesz hosszú boldogságom
csöndben babrálok hatalmamon
a megunt percek csöndességében

s hogyha fáj az érintésem kedves
ne húzd karod messzire tőlem
arany rabságom kálváriája önzetlen
szertelen ajkad csókja érzéketlen.

Ily fáradtan oly könnyű az álmom,
elhessegetem a csöndes hallgatásom
s halkan fodros zsebkendőm keresem
ahogy hátat fordítasz közönyösen./W.B/

A hegyek világa-------Vilhelem Margareta

Kéklő jeges hegyek ormán
még csüngnek hó morzsák
csak a hajnalban locsog már
a latyak, napsugarak táncán.

Gyopárok varázsos virága
még tündököl a csúcsokon
bóbitás árnyak sóhajtásán
vágyat tipor virág-raj kinyílva..

És fényt vibrálnak fecskék,
a türkizkék égnek hajnalán,
alattuk ugrálnak zöld réten
kergetve egymást a zergék .

Csodás világ ködnek derekán ,
értelmetlen vágy repdes buján
körülöttük szállnak éjek napok
reménybe bujtatott víg sóhajok.

A hegyek világa éjjel nappal,
kiszorítja vágyait magából
sok kúszó indák külön kinyílnak
sebet ejtve, szentté hervadva.

Magasztos hegyek árnyékában,
hajnalkor fenyők sorakoznak,
szűrt réseken ágaik taposnak
megszűrt sejtelmet sóhajokkal.

Oly szépséges a hegyek csodái
feslett csillagok alatt azúr formái
az örökösen hazatérő hold fényei 
szivárványos színek ösvényei. [W.B.]

A vívódás-----Vilhelem Margareta /Forrongó életben/

Mi lesz velünk e furcsa létben
ha rozoga ,sántító napok keményen
őrlik az örömök hangos mosolyát
s vért fakasztanak kötözött sebeken.

Oly bánatos a düledező életünk
hánykolódnak érzéketlen undorok
ég és pokol együtt összefogottan
megtervezik utolsó végszavunk.

Mert bús harcok temetője a Világ,
emberi testek hamvadó emléke,
bilincsből szabadult színes érzelmek
megtépázott szenvedő lángoló tüze .

A föld abroszán piros rózsák
bolyongó lelkek utolsó szavát
magukba zárják jóságnak hatalmán
szilárdan a béke szürkés rácsain.

Hódolva állunk a zsongó viharban
szemünkben istenek vad szeme
ajkukon el nem suttogott halk imák
múlandó frigyben , szívek álmában.

Mert úgy fáj a szomjas türelem,
a vérrel tele sírt földnek avarján
egy Világ képe gyökerekbe mélyed
az örökös szomorú örvények felett .

S a törvények mik kergetik magukat
árnyakba fogózva meg- meg szakadnak
a gyógyító szerenád jövendőjében
halált gyalázva győztesen újulnak./W/B./

Sok évek után----Vilhelem Margareta

Arasznyi időmbe minden belefért
utamat kerülgette a fakadó lét
bokros ,vidéknek száraz avarjában
lézengtem élve-holtan igazában .

Vágyamban vállaimon cipeltem terhem
mi semmibe hullott és idegen lett
gondjaim keresztjén összekuszálva
zavartan kerestem a hontalan utam.

És keringek körbe élet küldetésemben
utam keresem a céltalan menetben
horzsolt tenyérrel homlokom simítom
félelemmel forog vágytól gondolatom .

Voltam múlt , jelen , s leszek holnap
nemlét csendjében zavartan turkálom
az örököt , miből egy van -a szánalom 
de csak kóstolgatom létező bánatom .


Mert kifogytam már tündéri tettekből
magányomat sajnálattal szövögetem
türelmetlenül kutatok az emlékekben
illatozó estéknek bizalmas csendjében./W.B./

A kezdet----Vilhelem Margareta

Szelíd napfényben csöndesen,
kergetem gondjaim világát,
átölelve monoton türelemmel
kegyelmemnek egyetlen óhaját.

Fényből jött, mennyköves égből
készülődésem ünnepi kuszasága,
mosolyom már ott van közöttünk
búja ölelésben, kezem tested ura.

Bársonyos tenyerem simogató élet
kedvedre játszik sűrűn, boldogan,
némává tett szájad akaratomban
s testünk nyelve, szívünkben kutat.

S vágyaink önzetlen ösztönök terhe
miközben erőtlen a hamisság nyelve ,
közöttünk a szó akaratunk diadala,
s a percek nem fecsegnek hiába .

Hagyjuk kuszálódjon körénk rendre
az életadó érzelmek színes virágai ,
hibbant perceink pirosas szirmai
hullámzanak velünk,szél fuvallatában./W.B./

Egyedül-------Vilhelem Margareta

Aki megjárta már egyszer
hogy kezére csapott a Világ
ne sirassa búsan lelkét
szívet sem kap újat,lejárt


az idő,feneketlen légben
csöndben turkálhat magányt
mindent csupa köd és árny fed
zsebeiben kotorászhat kedvére

emlékképek homályos foltjait
kisimítva röpke tisztaságait,
kiseperheti szívéből a morzsát
a megalvadt vérének mocskát.


Aki sosem kapott napsugarat
mivel melengetné hideg kezét,
ne akarjon fejére sárga koronát
legfentebb csak magának árt 

ha csöndes szürke este, haját
befedi a ködnek bolyhos pora
s szomjas torokkal, repedő ajakkal
piros rögök ülnek szemében zavartan ,

akkor megtudja, hogy sosem lesz 
már testvér ,barát ,akár egy társ ,
remegő kezekkel simítja homlokán
zilált haj tincseinek szürke árnyát /W.B./

sSzorult torokkal---Vilhelem Margareta

Finoman leng a hajamon a szél.
oly játékosan borzolja szálát
sugárba fogja arcom haloványan
a éjjeli hold titkos lángján 

és kergetőzünk elbódító lázban
én és a szél forgunk napra vágyva
a hajnal szólít szédítő álmok után
gyönyörben ringunk a nap aranyán .

Derűsen az éj kis lámpásai múlnak,
a nap lobogással hajamra hullat
apró szikrákat tüzesen meghitten
az éj múlik és megyünk szelíden


a virradatba, hol új nap áll elénkbe
minden perce fölér egy élettel,
víg hanggal dalolom keményen
új élet vesztőjét ami ismeretlen.

És szorult torokkal hangom elvesz
daltalan világba vezetett a szél
kitárt karokkal átölelem bölcsen
vesztőbe futó árva kisírt életem .

A sóhajom száll , a lelkem üres
bár az új utakon szerelem is terem
de szélnek ereje vezeti a hajóm 
így dalos ajkamról elfúja a dalom/W.B./.

Memento------Vilhelem Margareta

Elfelejtve régi kedvünk izét
füstös teremben pajzánkodunk
megunt hitvallásnak erényében
hiányzik a szeretet, s varázsigék
röppennek unalmunk estéjében
tökéletessé faragva  arcunk .

S száll a nóta vígan éjfélig
minden trilla egy külön kincs,
a zene szelídre mossa lelkünk
ingó gyertya fényben lefekvésig ,
míg harmatozik arcunkon a mosoly 
felmelegítve fagyott kacajunk. 


Mert oly érzékeny a szív ereje
lüktet forró füstben egyre -egyre ,
s az elmúlt ősz időnek árnyán
súlyos álmok zavarják meghitten
ábrándos agyunk merészségeit
midőn a Hold lehunyja szemét.


Ma éjjel mindenki táncolni akar
tüzesen mint egykor ,fiatalon,
de öleléseknek vad üressége
szétpattintja felettünk a percet
csak a fehér füst száll hanyagul,
remegtetve zavartan az arcunk ./W.B.

Hóbortos évszakok---Vilhelem Margareta

Oly ködös borongós már az ég,
opálos sugarával a nap még ég
szemérmetlen átkot szór ránk
miközben titkosan imádja magát.

És vacognak a bolygók az égen
dermedt Világnak végső szaván
kábán nézzük az ég és föld között
lehulló nedves csillagok vad táncát.

Mert meghalt az évszakok sora
a csönd és feketeség birtokán,
keményen küzdenek egymással
ha holt helyen egymásra találnak.

Mert nincs ki rendre sorakozná,
visszaterelni a bolond Világba
kimúlt csillagok apró táncot járnak
nedvesen, kihűlten halálukban.

Mert előbb -utóbb szembenéznek
sorakozva a kirendelt szakaszban
nevető holdnak karéjos hatalma
összetereli őket az esős égboltjába ./W.B./

Szenvedö sóhajok---Vilhelem Margareta

Bármit szólhatsz tetézve vétkem,
de ma is azt érzem amit éreztem
két karommal körül ölelem tested
s várom érdekelten végzetem.

Füledbe súgom elhibázott beszédem,
és kéjesen búgóm,bünös szégyenem
szertelen éjjelen habzsolom édesen
túlérzékeny fájó, félszeg szerelmed.

Amikor kín és undor volt lelkemben
szelíd béke hiányában szenvedtem
hogy sirattalak valaha emléked estjében
gyógyuló szívemben ,s arcod fényében.

Mint fiatalon most is úgy szeretlek,
szikrázó szememben lángol ösvényed
bár minden csendben idővel elhessen
ínség éhében szomjjal beléd vésődtem .


Vezekelek ezt- azt, könnyes szemekkel
bátran állíthatom te vagy az egyetlen,
ki nem habzsolja testemet értelmetlen
szívemet gyógyítod a csendes estékben../W.B./

Elmúlás---Vilhelem Margareta

Azt hiszem megbékéltem,

a tér s idő múlásával ,

markomban tartom aggályom

mi elémbe áll alkony múlásában.

 

Már hiába keresem magam,

csak a lim -lom között fáradok,

szelíd könnyek csillogó csendjében

áltatom magam az ég dagályába.

 

S fáradt arcom tükör számodra,

nyugodt szívvel keservemben

belesimulok jóságos testedbe,

az utolsó szelíd halvány estében.

 

Tétova fáradásom hasztalan,

a fájdalom között kéjjel kutatok,

bár ami elszállt csak tér s idő,

mert mosolyom benned marad.

 

Mert minden benne van létemben

zihálásom kemény sikolyában

elő- halott testem is figyeli,

ami nekem jár halmazában.

 

Lélegzetem apró sóhajtások,

mik körül simítják kapkodásom ,

de felejthetetlen mozdulatokkal,

fejemet szelíden válladra hajtom .

A vesztett csata----Vilhelem Margareta

Reggeltől alkonyatig fáradt
ütemek pattognak véges időben ,
semmi sincs mi megállítaná
a sóhajba szálló szent énekem 

Didergő testtel újra meg újra
vágyba torkollik kéjes csókom,
fáradt testemmel észrevétlen
közönnyel sebemmel társalgok

és összeolvad a hajnali homály
gomolygó tömjénnek illatában
édes lemondással érces a mosoly
s fáradtan esik hűlt hamu porába.

Mert keményen harcoltam,daccal
balsorsommal meddő világomban
tékozolt szerelmem visszacsap,
mely valaha vad lánggal dalolt 

de fáj a rettenet véges hatalma,
kudarccal teli sorsomnak átkán
hideg szemekkel figyelem büszkén,
az elvesztett hívatlan akaratom../W.B./

Quo vadis------Vilhelem Margaret /Emlékezés Bud Spencerre/

Ki többet érdemelt mit kapott
hű szerepei élettől adatott ,
bálványimádók kedvenc imája
égbe vonult hirtelen örök álomba.


Kemény harc volt, szép dicsőség
megrontott életek fölszabadítója,
meggyalázott társak támaszpontja
törvényből eredett szent missziója .

Kemény fiú, éber harci státusszal,
ökölbe szorított harcos háborúkat
elsepert mindent büszkeséggel
vészjósló teste bírt csőcseléket .


Most már álom király a kék tengeren
hol harc nincs csak szőke szerelem
kényszer futár borostás bátorsága
fehér ruhás teste álomban menetel.

"Quo vadis?" Kérdezi vészjóslóan,
szent napján,mosolyog titokzatosan
hátra hagyta testének bátorságát,
"Seriff" lett az égben fehér ruhában./W.B./

Két hullám közöttt===Vilhelem Margareta

Rég nem találkoztunk utolsó szóra,
de ha összefutunk valaha,
csábos szemed simítja arcomat
vad szavakkal csatázol egy szuszra
kemény beszéd tör fel ajkadról
pillantásod piros lesz a haragtól..

És újra , meg újra elválunk,
harcok között egy kicsikét lazsálunk
pihentetjük fáradt szomorúságunk,
mától- holnapig könnyekkel kiálljuk ,
csak egy fűszál szárazon ,pihenten
méltóan zúzódik talpunk alatt leverten.


És jön tanácstalanul a béke
együtt kacagunk vidáman idétlen ,
csüngök karodon büszkén édesen
kínodban ajkad harapod dühösen ,
hogy annyi bolondság lázas rettegéssel,
háborút üzen hangos nevetéssel. 


De egyszer majd elmúlik minden
és állunk ketten egyedül békésen ,
az élet zubog körülöttünk,szemtelen
de csak egy villantás ébred szemünk közé
homlokunkon kisimul ráncos szerencse
üres téren csak mi vagyunk egy lélekben./W.B./

Elvégeztetett---Vilhelem Margreta

Félelmetes hogy oly gyávánk vagyunk
izzadt tenyerünkkel semmit nem fogunk
várjuk a biztatást förtelmes lazán 
mert minden csak csúszik a lét talpán.

Végképp kiábrándultan , tanulatlan
fecsegünk ezt -azt , mondunk semmit
vállunkon hordjuk léha erkölcsünk
tapsolunk minden csekélységért.

Hova lett a világnak az érdemrendje
hol van a kalapját megemelő király
ki hozza tálcán zsíros ebédünk
utána ki törüli el a mosatlan edényt ?

Lesz még árvább a sokat tudó nemzet
a semmiből próbál majd találmányt
szertelen haraggal néznek gyerekeink
ennyi lett volna létük mi világot fakaszt?

Lépesről lépesre egyre tudakozunk
a szomszédnak új-e e az autója
vagy villát épített a nem tudom hol
vagy éppen bank számlája kifogyott .

Gyertek szedjünk magunkra valamit
hosszabbítsuk meg a napnak hosszát
lerövidült napoknak árnyékos estje,
semmi jót nem szül csak kiábrándulást ./W.B