füstös teremben pajzánkodunk
megunt hitvallásnak erényében
hiányzik a szeretet, s varázsigék
röppennek unalmunk estéjében
tökéletessé faragva arcunk .
S száll a nóta vígan éjfélig
minden trilla egy külön kincs,
a zene szelídre mossa lelkünk
ingó gyertya fényben lefekvésig ,
míg harmatozik arcunkon a mosoly
felmelegítve fagyott kacajunk.
Mert oly érzékeny a szív ereje
lüktet forró füstben egyre -egyre ,
s az elmúlt ősz időnek árnyán
súlyos álmok zavarják meghitten
ábrándos agyunk merészségeit
midőn a Hold lehunyja szemét.
Ma éjjel mindenki táncolni akar
tüzesen mint egykor ,fiatalon,
de öleléseknek vad üressége
szétpattintja felettünk a percet
csak a fehér füst száll hanyagul,
remegtetve zavartan az arcunk ./W.B.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése