Mennyi az ára--Vilhelem Margaretta

Amikor már minden elveszett
és borongóssá válnak a képek 
szent szívem lüktetésében
meg ott van aprón emléked.

Még mozdul lábam ,kezem
szívem még nyitja rekeszeit
holt időknek fényességében 
nem maradt semmi betemetve. 

Esküt tettél bölcs ékezetekkel
sosem hagysz el amíg élek
másképp alakul eltökélésed
naptól sötét hold lesz estefele.

És tudom egy szem rebbenésre
visszatérnének végzetszerűen
mérethetetlen csókjaid terhe
amikbe mind betemetkeztem.


Onmagadtól kérdett döntésed 
felismeri-e hatalmas értéked ?
Hogyha újabb kísértésbe esve 
csókjaidat szórnád szemérmetlen ? .[

Könnyü preludium--Vilhelem Margareta

Könnyen rebben
kísértet szerűen
lepke szárnyon remeg
bennem a remény
hangjegyeken ,
lép

forrongó testem
egy ördöngös hév 
csiklandozott
feltámadt 
kéj 

nem lelketlen szellemek
kísérnek
kis tündérkék halkan 
zenélnek
komoly 
Bach- fúgát
élvezettel ,

s hallom fülemben 
D- minorját
fehér zongorán 
variációs ciklusát
s érthetetlen

fantázia dúsan ,
csak a prelúdium fáj
az ócska zongorán . [W.B.]

Májusi kikelet---Vilhelem Margareta

Tömény ibolya illata száll ,
bár meg hűvös a deres lég
almavirág kinyíló bóbitája
füzér táncában keveset ígér ,
s a halkan suttogó levelek közt
füstölög a pára már meleg föld felett
és várom a csodás kikeletet
mi búsan kéretett leheletet .
Százszorszépek táncra perdülnek 
az aranyos égnek alján.
még vizes lepel szárad partokon
még ólmos esőt szitál ,
borongós felhők ereszében
még fázunk kis kardigánban
s fáradtan eget szemlélünk 
holdtölte fagyos éjszakán.
Puha sárban lépegetnek
hosszú lábú gémek fehér lábakkal
kecsesen hosszúkat mérnek
nyugodt álmos lélegzettel ,
egy-egy pár halacska felett .
Védett sötét barlang ajtóban
ásítoznak kövér suttogások ,
barna kis arcocskák
álmosan keresnek méz csorgót,
késlekedik tavaszunk bíborja
de azért mozog minden sebesen
és úgy óhajtunk egy csodát
mi virágba borítja lelkünk.
Majd kinyílnak szépségek felettünk
csak várni kell a fülemülét
hangos trillájuk egy áhítat
bér kedvük még álmosan csattan ,
nehezen próbálnak szerencsét
de messze hallszik kedvük
kései szimfónia ,mesés ébredésük.[W.B.] 

Vigyázzunk magunkra--Vilhelem Margareta

Harci küzdelem ma az élet,
emberek sietnek,tarka ruhák
szinekkel festett molekulák
robotolva mozgó viasz figurák .

Megbámulják a fiatal sereget
szabad elvekkel mindent lehet
természetes a kedv, s a vígság
kőrül zajong ,s virággal áld.

Ma még tiszta a lélek kedve
holnap talán másként tervez,
nemcsoda hogy fennkölt ember
koldust nem lát,s nem is ismer.

A holnap talán mást rejteget
meleg szívvel ömlik kedvünk ,
bár csalódásnak megvan helye 
a világ szép, örülünk benne.

S ha véletlenül a szomorúság
bántalmaz sok porcelán figurát
telhetetlen, mindig bátor kedvünk
áttereli másra fájó ítéletünk. 

Vigyázunk énünk sátrára
kisemmizzük az élet mámorát ,
csak mának élünk könnyzáporban
szeretünk hűen öröm áldásban.


Vigyázzuk életünk a harcban ,
bár néha beleesünk a kardba,
szavak nélkül kiutat keresünk,

Hatalmam álma--Vilhelem Margareta

Ha néha _néha visszanézek,
úsznak körülöttem terhek,
lángolnak fények korom estben
álmomban lágy hangok beszélnek .

Micsoda földi erők a láthatáron
mik összekapcsolják álmaimban
a magasságot a földi lehelettel
és fényeket a szellő lebegéssel .

S megzavartan kitárom karjaim
színtelen szavaim szivárványán
csend uralkodik életem nehezén
a néma szavaim haldoklásán.

Lehet hogy túlfűtött égésemben
kimondom vágyaim fájó igéit
másnapba törő egykedvű erők
lépteim nyomait lassan elseprik.

Küszködök magammal éretted
véremben hordozom lüktetésed
társtalanul védtelen magamban
elvesztett sorsom megdermed ,

hazudnom kéne és elnézőbben ,
mint aki szabadabb és hontalan
kigyószemű árnyak bűvöletében
megfagyva dobog ereimben a vér.

Csupa álnokság hatalmam álma,
lassan szűrődik felém lángolása,
szívemben hordom jövőm boldogságát
felejtve a régen megfagyott ábrándját ./W.B./

Téli szerelem---Vilhelem Margareta

A tél és tavasz között
komorság és vígság mögött
kopár fák és nyíló ég közt
testembe egy álom szökött.

Csak a hold a tanúm nékem,
hogy könnyezni kezdett az éj
csillagok közt megbújt felhő
vágyból kéjbe könnyezett ö.


Hol itt ,hol ott órák alatt
kiáradt víz reánk szakadt
elsuhant velünk nesztelen
csónakunk, úgy könnyesen.

Fércelt szerelmünk árbocán
kacsintott ránk a hold sután
tél és tavasz közti éjben
megfürödtünk a szerelemben.

Hajnal és napnyugta között
csókot szórtunk árbocok fölött
mélyvörös lángra gyulladt
a szende csónak , s egybekötött


Azóta ott alusszuk álmunk
s holnapot keresve suhanunk
vágyainkból új vágy repedt
könnyes vizünk szeretkezett. {W.B.}

Pirkadó boldogság--Vilhelem Margareta

Míg mások boldogan vígan élnek
én a bárgyú fél dolgok viselője 
félénken nyitom meg szívem
hagyom aludni gerjedelmem .

Míg mások játszanak csalfán
nekem minden csókom teljes,
üde világom néma csalódása
boldogságom nehéz sóhajtása.

A mában a holnapot keresem
kéjeknek futó mámorában ,
s a mának rút , rohanó terhében
igazi létem már rég elrebbent.

A pirkadó boldogságom öröme
kézen fogva sétál szíved mellett
életem elsírta mocskos múltját
s külön fészket épített neked ,

hogy biztosan ,helyesen álljunk
kettesben ,megduzzadó élménnyel
sorsunk egybefonjuk a vággyal
s közben megpihenünk szőnyegén .

Megállás nincs útjaink között
boldog békesség árad belőlem
magamban suttogó illatos imámat
beléd fészkelve örömmel keresem . 

Körülöttünk csend és türelem
saját szerelmünkön csüng a rend ,
szivárvány szinül sorsunk öröme
a bennünk érő emberség törvénye. /W.B./

A mi világunk---Vilhelem Margareta

Ilyen volna a kor melyben élünk
bársonyba borított rémület ,
vagy csak a fény bújt az árnyba
és néma csendre intett,
hogy palástba bújt kitöréseit
sziszegve rugdossa felénk ?
Ez volna a bíboros világosság
reménytelen napoknak szédülete
mi virraszt emlékek között
sötét szenvedéseket,
piros szúró szemű rémülettel
vad támadásra készülő fennkölt
zengő kiáltásokkal.

Úgy hasit fejünkben a növő harc
kések ,géppuskák zakatolnak 
nyugalmat ,
s fájdalmas akkordokban zengnek
zongora dallamot ,
virrasztva ébren reményt, sokat
s már nem oldoznak fel,
csak törvényt törvényre halmoznak
s a szél sem vigasztal már
csak csapkodja zárt kapuk láncait
a vakságban ,
míg ébredezünk , s várjuk a tangó
halálos bódulatát.

Mert ezt terveztük meg emberin
zűrzavaros bogáncsos zivatart,
testtel védett délceg falakat
építünk halál puskával ,
s mögöttünk lépkednek árnyak csendben
legtöbbje göndör angyal hajjal ,
s ziláltan lökdösnek 
szélfútta sziklák között
míg megvillan a fegyver kezükben
s vad világban, vadak között
sétálunk némán ,
míg fütyülni kezdenek a bombák
nevetve, fáradt testünkre./W.B/

Izzó lángok---Vilhelem Margareta

Feltörő nyugtalan éjben
testeden felhő köpönyeg
zarándok utadnak halk lejtőjén
sebedet nyaldosod nesztelen.


Körülötted vidám szeszélyek,
a zsongó életnek karimáján,
halvány hold fény homályában
csend -szűrődik át a lelkeden .

Hűvös lég ereszkedik halkan
áttörve lelked fájó sejtelmeit
fél álomba ringatnak igézetek
és titkaid felett ítélkeznek .


Szárnyatlan napon szerteszét
édes és keserű káprázat mögött
néha vétkekben tévedt pernyék
körül táncolják üres testedet.

Megunt vizek mosódnak arcodon
hogy elhibáztad tán a dallamot
s törékeny hangod keserű láz
szítja a lángot mi velődbe vág.
.
Mert diadalt elérni csak álom,
vágy,es beteljesülés esküje ,
s a lobogó tűznek forró lángja,
lobban benned hatalmas erővel.

S ha elérted a győzelmedet
fájdalmasan törlöd homlokod ,
s ajkadról zengnek dallamok
izzó ,csendes csókban fulladók./W.B./

Mindig--Vilhelem Margareta

Kéklő napfény áradó alkonyában
arcom arcodba bújva
messze az idők elmúlt derekán
testem feléd kígyózva 
örök éjszakának lengő óráiban
csókom csókjaidban.


Már rég összekötöttük útjainkat
mely kétfelé ágazott
fondorlatos fehér hold zuhatagában
egy pár vagyunk
s a párás csillagok remegő fényében
arcunkra mosolyt csalunk .



Vágyaink nehezek a ragyogó nászban
vérem véredben dobog
s szívemet felgyújtod mindennap
ajkam ajkadon kopog
kettőnkből egy pár lettünk lánggal
füledbe csókot súgók.


Oly csábos kérlelő szemednek világa
kezem kezedben simul ,
kérdően átfogsz , csendben szelíden
vágyam követelően sajog 
ajkad, örök vággyal telített forróságában
arcom feléd ragyog./W.B./

A nevek világa----Vilhelem Margareta

Bűvölten szakad ma rám a vágy
magamba szívom télnek harmatát
kacajjal hátra vetem kacéran fejem
de sírásba torkollik búsan a szívem.

Ma neveddel játszottam csacsin
lapoztam könyveim illatos lapjait ,
bús véremben téli harmat csöppje
egymásba futnak titkokat betűzve

és szemem álomra nyílik halványan,
körülöttem már csak a hold pislákol
neved az éjben betűk töredéke
régi bűvöleted sóhajba mélyed .

Szertelen vágyamban semmi sem elég
csak a neved, ami külön egy büszkeség
csalfán játszok neveddel a téli világban
tépdesem játékkal a sok szóvirágban.

Mert könnyeim kimosták a neved
keresgélem a sok betük között
forró agyamban csupa név rend
elkápráztat engem,,álmodozva téged.

Szelíd lelkemben csöppnyi áhítat
minden betű egy új j nevet fakaszt
te mit sem sejtve gyökeret hagysz
a magam világából játékot faragsz .


Karjaim szorosan ölelik tested
betűzöm lassan, becsesen neved ,
s mosolyogva nézem kíváncsiságod
ahogy ,elfogadod , kedvesen játékom./W./B/

Álmaink szikláin---Vilhelem Margareta

Lobogó vörös hajjal a szélben
várt boldogság terve hasztalan,
sötétlő sziklák kormos falain
átszűrődik a bosszú tudtlan.

A kései túlfűtött harcunkban
szavunk bambán mered elénk ,
léha örökség lett tiszta elménk
s vacog kikopott érdemünk.

Veszett élet nem ismert átka,
ránk szárad gyűrötten ,ráncba
torzítja siralomtól fásult arcunk,
s cafatokba tépi teli mosolyunk.

Sajnálattal, de jön hogy feladjuk
vagy akár öklökkel rárontanunk
meredező sziklák tompa tükrére
szétaprítva faragott hasonmásunk .

Mert könnyekkel kapjuk az átkokat
kaján arcunkon félrecsúszott kalap
jelzi hogy vak, élettelen szikladarab
megfaragta lobogó hajjal az arcunkat.

Ébredezve nem sokkolunk sikolyért ,
bátran kiállunk lánggal magunkért
s csupasz karmokkal lekanyarítjuk 
a meztelen , élettelen kő darabunkat./W.B./

Tavaszi szerelem

Nehéz felejteni tavasznak mámorát
törölgetni egyre szemednek hunyorát
gerlicék búgnak,párok összebújnak,
kezdődik a tavasz, érzik a madarak.

Lassan visszatér szívünk tavasza,
kergetőzünk újból,vadalmafák alatt,
keressük megint, a mi kis padunkat,
jöhet újból tavasz, s kitárjuk magunkat.


Képzeletünkben ,néha csal a játék,
kis titkok akadnak ,meg egy ajándék ,
mi varázst sző és eltarthat a nyárig,
vagy akár a most jövő éltető tavaszig .

A vadalmafák, kik csókjaink őrizték
láthatták érzelmünk ,ami egy kis játék
furcsán édes oly nyughatatlan vágy
de a tavasz örökké, mindent lát. {W.B.]