komorság és vígság mögött
kopár fák és nyíló ég közt
testembe egy álom szökött.
Csak a hold a tanúm nékem,
hogy könnyezni kezdett az éj
csillagok közt megbújt felhő
vágyból kéjbe könnyezett ö.
Hol itt ,hol ott órák alatt
kiáradt víz reánk szakadt
elsuhant velünk nesztelen
csónakunk, úgy könnyesen.
Fércelt szerelmünk árbocán
kacsintott ránk a hold sután
tél és tavasz közti éjben
megfürödtünk a szerelemben.
Hajnal és napnyugta között
csókot szórtunk árbocok fölött
mélyvörös lángra gyulladt
a szende csónak , s egybekötött
Azóta ott alusszuk álmunk
s holnapot keresve suhanunk
vágyainkból új vágy repedt
könnyes vizünk szeretkezett. {W.B.}
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése