2016. október 5., szerda

A régi családi házban--Vilhelem Margareta


  1. Itt állok a rozoga családi házban
    hol régi illatok felém hullámzanak
    cigaretta füstös kopott szürke falak
    s minden mit hordozott a múlt.

    A lehúzott rolók, ablak szemek
    kitágult tágas pupillák üzennek
    a terítetlen asztalon apró morzsák,
    s múltból maradt száraz ételek.


    Lábatlan székek egymás hátán
    nyomjak terhüket rendjén -sorján ,
    barack mag íz kering a füstben
    vegyesen illatozó vén mesevilág .


    Őszi kavalkádé ,egybegyűlt emlék,
    kapu nyitásra tárul tündérország
    bozontos ösvényen gyerek sereg
    egymást kergetik annak módján .

    Fájnak emlékeim, a festett képeken
    Apám vonalai kis fehér ecsettel
    kalap nélkül , őszes haj tincseket
    zavartan lebbenti homlokáról szét .

    itt voltam boldog kisszobámban
    a fájó Világ számomra ismeretlen
    kis ablakomon tépett csipke függöny
    nagyanyám horgolta békés lélekkel.

    S leülök halkan a kis fatönkre 
    amin valamikor csodás dália virított
    forró kezemből kiesnek régi keretek
    fekete tusból festett nyüzsgő emlékek. {W.B.}

Elhagyottan---Vilhelem Margareta


  1. Tudom fáj ,hogy néma lettem,
    magam bátorítom érdekelten,
    tudom csalódtál énbennem
    de kérek egy kis türelmet.

    Mert szebbnél szebb szavaim
    már elfásultak kertek alatt ,
    homlokomon gyűlt apró ráncok,
    izzadtan kínozzák magukat

    önzőségem átka értelmetlen ,
    mert tartanálak mindig és örökre
    keresném átkarolt gyöngédséged
    de büszkeségem oly kegyetlen.

    a forró éjszakáknak vánkosában
    bújtatom szavaim maradékát
    átkaroltan szépítem álmaimban
    önnön szívemnek buja fájdalmát

    nehéz teherként elviselném ,
    ha rám nézel kutatva múltamat ,
    vad viharos szelek vágyaiban
    csillognak szemeid mámorban .

    Játszottunk hamisat ,kegyetlenül ,
    másképp akartuk ,nem sikerült ,
    elfáradtan töprengünk magunkban
    ki a vesztes, s a pálmát ki nyeri meg.{W.B.}

Minden múlik---Vilhelem Margareta


  • Már az sem érdekel hogy voltam ,
    mert magány ügyünk volt ,
    egymástól távolodunk gyakran
    bár kerget ösztönösen a nosztalgia ,
    s percek lenge némaságában
    egy borzalom a csataterünk ,
    de jönnék minden hívószóra 
    a hömpölygő vizek tengerén .
    Számolom perceink halkulását
    mind ritkábban, akadozva ketyeg
    majd csöndben megáll álmosan
    de mi észre sem vesszük.

    Még visszatérhetünk egy szóra,
    a régi igazságok nyomdokán
    kérdéseim hangzanak szaporán
    de válaszod , nem lesz soha már,
    jobb ha kihasználjuk perceinket
    lábnyomainkban tenger szem
    csillog langyos kékségben ,
    folytatás nincs ,sem vezekelés ,
    csak apró verebek érintik a vizet
    de bennünk maradt ,az ami nincs.[W.B.]

Felejts el----Vilhelem Margareta


  • Mindig az utolsó szó a veszélyes 
    gondolataink türelmetlensége
    bátran folyathatod nézeteid ,
    de a szó, az kibuggyan belőled.

    Akkor is álltál határozatlan ,
    keselyű szárnyak csaptak felénk,
    s én féltettem szavaim milyenségét
    sorsomból rongyos foszlány lett .

    Felejts el kedves ,birkózz meg
    kegyelettel,feledéssel érzéketlen ,
    nyüzsgő zajoknak körforgásában
    átlátok álmodon menthetetlen

    s én voltam hűségünk áldozata ,
    míg füledbe suttogtam varázsigéket
    de most ne keress elkárhozottan
    oly jól játszottunk mind a ketten.[W.B.

2016. szeptember 3., szombat

Hol vagytok barátok---Vilhelem Margareta


  • Hol vagytok ti régi barátok,
    ti simogató szavak ,
    kik tiszta szemmel láttatok
    rejtelmeket susogva
    s a hóbortos boldogságnak kerekein
    örök hódolatba zártatok?
    Mert bölcs gondolataitok
    most dölyfös szemekkel kutatnak
    a kimúlt évtizedekbe hullva ,
    s bennem lebegnek kutatva
    lágy mosolygós illatokkal
    szivárvány színekbe bezárva
    összetörve tehetetlen testemet.

    Elmúltak már csillagos harmatok
    bolyongós forró napsugarak ,
    sötét szemeitekben csak kíváncsiság rejlik
    s hátat fordítottatok kinyílt fullánkkal ,
    míg arcotokon a megvetés pillája rezzen
    durva hangotok csupa köpködés ,
    s kapzsin markoljátok kincseiteket
    fátyolba bujtatva fénytelen arcotok
    csúszva -mászva kígyó módon.

    Testem megtelt már édes fájdalommal,
    tekintetem rajtatok csüng nyugodtan
    a mennyei harmatban minden nedves
    míg istenek hada kering feletettek
    kitárt kapukkal várva titeket ,
    s a kutató szellők nyomán 
    a régi fáklya fények kimúlnak ,
    mert minden elenyészett
    csak én lebegek feletettek ,
    kitárt karjaimból rózsaszirmot hullatok
    kegyelmem határtalan ,
    örök szeretetem nektek odadobom../W.B./

A séta parkban--Vilhelem Margareta


  • Sétálva,parkban találkoztunk
    összefutva véletlen
    percek lüktetésében
    zártan egymás arcát figyeltük ,
    egy -egy pillanatot 
    a mozgásunkban,
    s mennyi titkot rejtettünk
    zavarunkban.

    Te mosolyogva néztél,
    nyáriasan kigombolt ingeddel
    bőrödön még a nyár illata 
    szinte túlvilágian 
    szelíden futott tekinteted
    egy pillanatra
    izzadt testem keresztútján
    ítélkezve felettem .

    S szemembe szikrázott a nap,
    hunyorítottam ,
    s mint aki semmivel nem törődik
    véletlennek véltem ,
    mégis ítélkeztem rólad
    kissé értelmetlenül figyelve
    magam előtt az utat
    majd téged ,s magamat ,
    lüktető vágyát véremnek .

    Ma tudom már vége a nyárnak
    csüggedt lélekkel
    érzem a határ átkát
    menekülő sorsom vészét
    szánk néma rebegését ,
    közöttünk már semmi nem maradt
    csak ugyanaz a vágy
    csillog nyugalommal arcunkon ,
    de agyunk okosabb 
    testünk vad viadalánál./W.B./

2016. augusztus 31., szerda

A régi formában----Vilhelem Margareta


  • Szorongok mint villámláskor
    gyűlnek bennem keserű szavak,
    föl nem emeltél,el nem dobtál,
    nem vagyok kedvedre Uram .

    Nem törődsz üres szívemért
    sorsomban keveset engedsz
    a hallgatástól megbetegszem,
    bár tornyosodik a bűn felettem.

    Tegyél velem valami csodát
    nem bánom legyek akaratod ,
    hadd hogy súgjam meg titkom
    engedd kavarjam össze magam.

    Nem akarom tisztán ,frissen
    sorolni végre ijesztő,cifra átkom
    szememben pislog a bűnbánat
    sápadt ajkam vérbőséggel áld.

    Már csak tompán zúg bennem
    némaságom szótlan hangja,
    ijesztőbb minden dörgésnél,
    hetyke bűneim lágy simogatása.

    És megmozdul bennem valami
    érzem kegyelmes akaratodat ,
    s megszólal bennem ziláltan
    a szókimondás a régi formában ./W.B.//Minden jog fenntartva/

Hasztalan--Vilhelem Margareta


  • Csak szorongunk a csapásoktól
    folyton dicsérünk kuszaságot
    nyugtalan életünk földi lazulás
    szép emberi érzelmeink hervadás .

    S kivilágosodnak tükör szemeink
    türelmesen az irgalmas Világon
    már nem dicsérhetjük ősi diadalunk
    büszke testünk már csak sorvadás .

    Arcunkon lágyan torzul a mosoly
    széltől kiszáradt cserepes ajkakkal
    bölcs Világról értelmet álmodoztunk
    de csak ostort fog ránk a szeles vihar.

    És mindennek megvan a lényege
    cselekedetteink oly kárörvendőek,
    jut is marad is az emberi jóságból,
    kígyó módra csúszik-mászik az élet .


    Szemeink színében harcunk démonai
    bölcsebbek,mint minden szent érzelem,
    s ki tudja látjuk- e még el nem ért jövőt
    ha közöttünk a szavak mind erőtlenek.


    S majd testünk fecsegi léhaságaink
    fennkölt beszédeink már érthetetlenek,
    diadalunk már csak csalfa kuszaság
    és megborzadunk ha mások is értenek./W.B./

Figyelj a pillanatra


  • Oly más voltál , talán páratlan
    útjaid fortyogtak keményen
    bűnöket facsartam belőled tisztán 
    lazuló erőmmel, szégyenbe estem .

    És szerény lélekkel követtelek,
    akartam érezni magam embernek
    de útjaink a hófehér méreg zászlója
    alatt, rongyosan felettünk lengedezett .

    És kérdem ma tőled biztos derűvel
    más voltodnak titkos kanyarjaiban
    sokszor lázadva keverted álmom,
    s pokolra csaltad  laza álmomat .

    Most amikor már földön túl járunk
    árulással vádollak szüntelen,
    kivel szép időkben csatázni vágytam
    ma kínálgatom némán kegyelmem .


    Beburkoltam magam tükör rámába
    könnyeimmel áztatom bösz haragom
    fehér karjaimat égre szabadítom ,
    s üdvözöllek forró kéjjel bolondul./W.B./

2016. augusztus 24., szerda

A törvények menetén


  • Kötelékek tartanak keményen
    kitervelt eszmék célok törvények,
    körbeforog a világ maga körött ,
    éhesen tapossa nekem is az ösvényt .

    Váltott szárnyakon evezik sorsom
    nehezült testtel keresem örömöm
    bolond Világnak a maga törvénye ,
    kering fölöttem az örök időkben .

    S oly hatástalan minden fondorlat
    becsapni Világot rossz gondolat
    vezekelni lehet beszűkült erekkel 
    de szél viszi- hozza tépett tollaim .

    Szívemben remegnek görbe érzések
    súlyos ég alatt zsibongnak az érvek
    és párolog minden a szűk égbolton
    álmaim maradnak velem egy ponton. 

    S ha a szél tombolva meggyötör
    dermedt Világomban fölcsap lángom
    szikrákat csiholnék sok kis csillagból,
    szivárvány színben feslene világom./W.B./

Lesz még uralom


  • Csonka Világnak rongyos határán
    bozontos fák terpeszkednek,
    jelzik a vonalat mi elválaszt minket
    a lerombolt szikkadt egyenletben .

    Késői vágyamban zavart bűnben
    áthágom a határ minden sarkát ,
    kegyelem kenyéren élek éhesen
    hogy megtaláljam újra őrültségem .

    Ki tudja valós-e meg vezeklésem,
    bántó hangulatomban törekszem,
    elfelejtett imámnak utolsó része 
    nem borzongatja utolsó beszédem .

    Szeretnék számot vetni szüntelen 
    a késői bosszúvágyam szégyenén
    tiszta szemekkel nézem a jövőt
    a bozontos határ csak példakép.

    Tévedésben vagyok önmagammal,
    védelmemben szenvedek teherrel
    mindenségemben csak műveltségem 
    zárja szívembe meggyőződésem .

    A világ haszontalan ámokfutó,
    kering velem becsípve ,részegen
    szabadság vesztésem csupa szégyen
    s várom győzelmem nevetségesen ./W.B./

Elvont türelemmel


  • Most még forró a leheletünk,
    ropogtatják forró csókjaink ,
    árva egységben szorongunk
    vörösre duzzadt ajkakkal.

    Lehet ámokfutók délibábján
    bársonyban dúl ölelkezésünk
    kisírt szemeink imákat villognak
    várjuk repdesve kegyelmünk .

    Minden titok volt már bennünk
    zavaros éjszakákon repültünk,
    ki tudja hányszor megjátszottuk
    ugyanazt mitől megrészegedtünk.

    Most már fáj a szabad repülés
    összeolvadunk forrón magunkba ,
    s ha piheg ébredő lélegzetünk
    játszódjuk szinte mindig ugyanazt 

    a reggeli friss álmok ébredő talányát
    mi ringatja varázsban ébredésünk ,
    vigasztalódunk egymás karjaiban
    talán megtaláljuk magunk varázsát ./W.B./

Ha bomlik minden



  • Így kiszakad az idő perceiben
    kakas szóra könnyen ébredünk
    áthágva mindent ,vaskos ereinkben
    vizet lüktet átlátszó szívünk .


    És nyílnak Virágok, szinte hitetlen
    oly átmeneti könnyű nem végleges
    csak menetelünk virágporok között
    üres napokban üres lesz menetünk.


    És fogózkodunk egymás karjában
    illetlenül , talán igen lázasan
    igazolni próbáljuk a véglegest
    izgalmunkban semmi sem valós..

    De oly eleven lesz minden kinyílva
    emberek majd egymáshoz bújnak,
    a Férfi gőgösen vad türelemmel
  • a Nö eltapossa gögjét a Ferfinak.[W.B.]
    a Nő eltapossa gőgjét a Férfinak./W.B./