után , megint állunk ,
te a falat támasztod
én hűséges hallgatód
félrehúzódók ,
kedvünk mostanában zavart
szerintem
nem egyre gondolunk .
Te már túl vagy a haragon
nekem a gyomromban az undorom
okádja tehetetlenségem ,
de fogjuk egymás kezét.
Bár pont itt nem vagyunk,
s mint valami jégcsapok
olvadozó kedvel latoljuk
melyikünk engedje el
az érintkező testrészt .
Szólnék de valósan
én sem tudom
mi történik velünk ,
se bent, sem kint nem vagyunk
mély hangod
céltalan ,különböző változatok
önmagunkban suttogják
a megengedhetetlen mondatot ,
így túl vagyunk
egy szokáson ,mit nem tanultunk ,
egyfajta önvédelmen
mit csak időtöltö percben
használunk
és félrehúzódsz a faltól ,
hogy jobban látszódjon
eltévelygő gondolatod.
Lábujjhegyre magasodom
igyekszem elérni arcod
s megtapad ajkadon
a búcsúcsókom.
És valami ismeretlen felé
haladunk
az unalmas láb állásból,
kecsegtet egy hamis lehetőség
a kérdés függ még,
s te csodálkozol
szemöldököd összehúzod
és kalapod matatód.
Még lehet -e javítani
amit elrontottunk?
Bár mindketten tudjuk
az okot
ó két bolond. [W.B.]
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése