A tél elöfutára------Vilhelem Margareta

Vad fellegekről csurran a dér,
békés hajnalban dús pára lebben
s bomlik gyöngyökben az ólomfehér
szikrázó jég.

Kopognak a csillogós jég mohák,
fonalként sodrodnak körökben ,
s lebegnek fent mint díszek
a kis apró hó darák .

Bolyhosodnak remegő csillagok,
opálos káprázó tündöklésben
s ezüstös csillámokban rezegnek
egymás felett.

Siránkozó panaszt nyögnek fák,
a rájuk hullott szürke füstben,
az odvakban görcsbe rekedten,
rejtőznek verebek.

Jeleket küldnek nyirkos esték
tűzpiros hullámokon keresztül,
vajúdva alakot váltanak terek
a deres novemberben .

Hallani folyton, s nézni részben
az idő múlásának kinn rekedését,
kék és ezüstbe borult szirteket
ahogy ziláltan rengenek.

Mert jön már sikoltva erdőkön
varázs lepelbe burkolva,hangtalan ,
télnek kegyetlen jeges rejtelme
időbe belecseppenve.

Keringnek hűvösen hideg szelek,
mindent ellep a jeges lehelet,
fonák színekben játszik a kikelet,
oly tündérién nyárra emlékeztet.[W.B.]