A vágy-----Vilhelem Margareta

Csak a vágy maradt meg 
időben térben az értelemben ,
a tetteink bölcsen zengik
kavargó keserűségünk,
folyton torlódnak ziláltan,
boncolva nyomorúságunk.

Meghökkenten nézünk körül
s testünkre orvul rákönyököl 
lelkünkböl kitör a rút ijedség ,
s hűtlenné csordul a régi
vágyba fulladt, megtört életünk,
lucsokba ázó kicsinyességünk.

Mert bársony csókok cafatja,
széthullnak a sárga hajnalban
és álom hullámokon ringatózva
fények felé kitárt karokkal,
még gyermek módra bizakodva,
táncolnak lépteink.

S ha majd dobognak érzelmeink ,
s riadt kínok színesen lebegnek,
bár nehéz a lelkek gyötrő tánca,
nincs szünet a kimúlt vágyban
és bölcs kövekké zsugorodnak
megtépett bűnös szerelmünk .


Mert fájdalmas az oktalan vágy
és nem hallani az ordítást,
futnánk ha lábaink engednének
de marasztalnak elszállt évek
vágyba simulva kővé meredten
várjuk az estét megöregedően.[W.B.]