Tél havában----Vilhelem Margareta

Hosszúra nyúlik árnyékom
már közelben sem látom,
homályos kődben mindenütt
szél fésül száraz ágakat.

szálldogálnak csillogó pillék
szomorú bús dal menetén ,
november csöppenti mérgét
letiporva nyárnak emlékét..

Lidércfények ingerült szikrái,
ketté hasítják a Nap sugarát
a Holdról véres langyok kúsznak ,
s végzetesen az eget mardossák

már készülődik a téli pillanat
meghalt a nyár saját tüzében ,
rövidült napok kapukat tárnak,
nyikorog ajtója a zúzmarának .

Csend van , harangok kongnak
oly megkopottan leng a természet ,
bizsergő illat száll hófehéren
míg begyesen fütyül a szél ráérősen

csettintve felhőknek csipkés szélére,
s már szürkülödik korán az ég tenyere ,
alóla sötét fekete tompa fény dereng
és riadtan figyeli a szitáló eget. [W.B.]