Egy házasság margójára-----Vilhelem Margareta

1. Mint két rab kik egymás mellett
   sors társak lévén keserű utálat
   hagyta nyomát szívben az öröklét
   gyűlöljük egymást mint börtön őrt.
   
   Csüggedve teszed rám érdes kezed
   de már az sem szeret úgy ahogy rég
   kínom a te kínod is egy sivár türelem
   mi összeköti üres rongyos életünk.
   
   Szobák ablakai zárva és száll a por
   nem jön rád szerelem, sem az álom
   csukott szemmel figyeled világod
   egyikünk sem győzött ,csak a kor.
   
   Időnként felvillan régi fiatalságunk
   finom rózsaszínű bőr rugalmassága ,
   vigaszod gyönyörű irigyellek ezért
   nem érdekel szűkséges magyarázata.
   
   Mondják hogy ez természetes elem
   hosszú évek kimagyarázatlan ténye ,
   az élet nem áll meg, másul, színesül ,
   de mi maradunk rabok ketten, egyedül . [W.B.].