nem látom az ismerős arcokat
engem sem hív senki sehova
kabátom rég log -ott az akasztófa.
És ez a csend mi kibírhatatlan
üres szekrényembe egyre matat
keresgéli kopott ruhadarabom
utána sistereg a csend újra s újra.
Kint patak csobog-halk üresség ,
szobámban vár dunyha melegség
emlékek sora sűrűn jön utánam
s én fázom sötét szoba zugában .
Dunyha alatt csepp nyomorúság
vigasztal, míg rám tör az álom
kint a Nap vöröses hajnalában
kacagva rázza sugarát ablakomra .
Magányom szűk kedvében elfárad ,
de szép percek egyre sorakoznak
idővel együtt kötnek szép barátságot
én kimaradok , de van bátorságom.
Vad szelek játszanak múltamban
oly nehéz a sorsom egymagamban ,
keresem kabátom ,és nem bánom
hogy elindultam keresni új barátot.
Erős kísértés bujtogat mosolyra
titkokat gyanítva felnézek a Napra ,
nem csalódott itt vagyok magamban
szánjon meg engem vegyen karjába. [W.B.]
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése