néma terveket szőtt a nászágy
lázasan izzott bennünk a világ ,
álmodozva néztük virágzását .
Külön kaput törtünk magunknak
örvendtünk a fiatal bátorságnak
eltereltük a köveket más útra
két kezünkkel emeltünk falakat.
Csendes órában nőtt a birtokvágy
zöldes- fekete volt ,rosszat jelentett
fákról madarak is minket figyeltek
tudták szerelmünk egy háború lesz.
Reggeltől estig földre szálltunk ,
magunk sem tudtuk egyre az okát
mindkettőnket marcangolt az önvád
hideg kezeink akaratlan szétvált .
Ma már tudjuk mindennek értelmét
játszottuk egymással az öröklétet
egyikünk jobban felülkerekedett
kihulltak csókunkból az érzelmek.
Lehet én voltam hibás , talán te magad
felrúgtunk több évek boldogságát ,
most mind sötétebb a ház ablaka
virágjaink is hullnak szint fakasztva.
Belefáradtunk kemény harcunkba
szeget ütött a szomorú változat ,
feltör minden az én fáradságomban ,
de a világom még benned maradt. [W.B.]
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése