A délutáni üdvös perceinkben szánalmasan szívlelem vízparti sétánk békéjét , s hallgatlak süketen most hogy szemben állsz velem csábos mosoly mögött kutatlak eltökélten már szinte mérgesen , s viharzik lelkemben a jel ,hogy sosem értettél meg , számban keserű ízzel észlelem , oly idegen lettél nekem. Hamis szemeidben szük fény mig kong szívemben szavad mint egy szürke rém s vele rendjén egy félreértett biccentéssel arcodon döcög a szegény értetlenség. Már nem okollak, de megkérdem hogy ennyit érne egy hirtelen löket a szívben ami eltökélten a te szerzeményed ? S ha forrón fogod kezem még csak tested beszél nem a szív mert idegen vagyok neked amit te nem értesz és nem is érthetsz csak vendégként lépegetsz sunyi menéssel mellettem az üdvös perceinkben.{W.B.} |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése