a szikrázó éjben
kibomló vér eskük
módos új törvények
piros vérrel írva
mint ősrégi
kihűlt pecsétek
a jövendőt jelezve.
Szavad elé szavam vág
a múltat helyrerakva
s régi istenek szárnyán
torz szavak sora
csap arcomba
morcosan ,
a holnapot jósolva sután.
Mert kevés van benned
miben kapaszkodsz
csak nyomorult roncsok
kisemmizett szavak
érthetetlen tébolyok
aranyozott szavaid hiúságán.
Csak állunk szomorúan
érthetetlen könnyekkel
nincs mit összekötnünk
csak nyomorultan kapaszkodunk
míg hullámzik körülöttünk
a világ
a csókok hajnalában
mely talán
utoljára csendül arcomon
s az idő lassan megáll
mozdulatlanná váll. [W.B.]
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése