folyton dicsérünk kuszaságot
nyugtalan életünk földi lazulás
szép emberi érzelmeink hervadás .
S kivilágosodnak tükör szemeink
türelmesen az irgalmas Világon
már nem dicsérhetjük ősi diadalunk
büszke testünk már csak sorvadás .
Arcunkon lágyan torzul a mosoly
széltől kiszáradt cserepes ajkakkal
bölcs Világról értelmet álmodoztunk
de csak ostort fog ránk a szeles vihar.
És mindennek megvan a lényege
cselekedetteink oly kárörvendőek,
jut is marad is az emberi jóságból,
kígyó módra csúszik-mászik az élet .
Szemeink színében harcunk démonai
bölcsebbek,mint minden szent érzelem,
s ki tudja látjuk- e még el nem ért jövőt
ha közöttünk a szavak mind erőtlenek.
S majd testünk fecsegi léhaságaink
fennkölt beszédeink már érthetetlenek,
diadalunk már csak csalfa kuszaság
és megborzadunk ha mások is értenek./W.B.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése