bár végtelen enyém lehettél volna
barna bőrödön még játszana kezem
így kínos bánatba bujdosik szívem.
Magamba véstem utolsó tekinteted
a testednek utolsó langyos illatát
már nem az enyém sötét nézésed
fénylő arcom varázsba átadja magát.
Végső kegyelemmel csak ráncos gőg
mi visszatartana testemben vonaglón
bűnöm csak az hogy megaláztatásban
elvesztette szívem a hitét, ami volt.
Most nincs mit tennem,várakozok,
összefont ujjaim görcsbe szorulnak,
nem maradt semmi a megtört hitböl
az agy volt az úr szívem rá hallgatott.
Kimondani is nehéz kéjes szégyenem
a szó mi megsértene bennem maradt
közös mozdulatainkért gyűlölöm magam
árvaságomban megalázom önmagam ./W.B./
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése