féltően vigyáztam rád a távolban,
szemed kérdése mikor és meddig,
vállamon teherként bírtam nehezét.
Voltam féltékeny a teremtés egében
túlhajszolt álmom úszott a semmiben,
piros cipelőben vadul szeretkeztem
hajamra fodros tincset remekeltem.
Felhevült testünkön tombolt a nyár ,
nem tudtam hogy ez oly ritkán jár
óvatos léptekkel halkan kerestelek,
békésen burokban tekertem szíved.
És mindig a sors beszélt túl korán,
sóvárogtam éhesen tested után,
fecskék tömege szállt fellettünk,
és magunkban mindennel megbékéltünk.
Várom most is hogy jöjj vissza hozzám,
markos tenyeredben úszkál nyoszolyám,
dalos foszlányok keringnek az égen
hozzám tartozol a szerelmes éjelen./W.B.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése