útjaid fortyogtak keményen
bűnöket facsartam belőled tisztán
lazuló erőmmel, szégyenbe estem .
És szerény lélekkel követtelek,
akartam érezni magam embernek
de útjaink a hófehér méreg zászlója
alatt, rongyosan felettünk lengedezett .
És kérdem ma tőled biztos derűvel
más voltodnak titkos kanyarjaiban
sokszor zavartan keverted álmom,
s pokolra csaltad laza szégyenem.
Most amikor már földön túl járunk
árulással vádollak szüntelen,
kivel szép időkben csatázni vágytam
ma kínálgatom némán kegyelmem .
Beburkoltam magam tükör rámába
könnyeimmel áztatom bősz haragom
fehér karjaimat égre szabadítom ,
s üdvözöllek forró kéjjel bolondul./W.B./
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése