mik körül zárjak vonalainkat,
hiányos vétkeink színes lázában,
semmibe torkollik hallgatásunk.
Szerettelek , bársony némaságban,
felbőszült vaksággal kerestelek,
halovány alkony rebbenésében
lázongtam üres, fájó rezzenésben.
Mert hozzám tartoztál könyörtelen
s még fel sem foghatod sóhajom
máris titkosan lebbennék feléd
könyörben, hogy elveszíthetlek.
Körülöttünk színes körök gyürüznek
s ajkamon lázongnak halkan csókjaid ,
mert oly varázstalan, józan kérdésed ,
némán csendesül ,elmaradt csókodban.
De ura vagy magadnak lázongásban
semmi sem fájhat, csak hiányosan ,
észrevétlen maradsz a fény birtokában
kihunyt csillagok sóhaját sem hallod.
De harcot vívók ellened lelkemben,
s büszkén hordozom fájó alázatom
nem lángoltat tovább gyötrö türelmem
hamuba sodródik üres pernyékbe.[W.B.]
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése