az akác virág csöndjében,
mint égő kazal kioltása mentén
pernye száll a legörvényekben ,
s hatalmas dobbanás csöndjében
szívünk alázatban esdekel.
Mert csak igazán rajtunk múlik,
hogy merre haladunk tovább ,
s utolsó lépteink menetén,
diadallal lepünk magunk után
nevetve markoljuk ítéletünk ,
s alázatunk mind szabadabb.
Mert alázattá vált szerelmünk,
a körbevont színes ígérettel ,
s diadallal vágunk a semmibe
áthágva mindent könyörtelen ,
s dobpergésbe elnémult hangunk,
csalfán hirdeti örök dicsőségünk.[W.B.]
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése