nézése kéken vibrált,
szelíd arcán a mosoly
csendben zengett ritkán ,
nem dicsekedett merészen
csak csendben merengett
míg álmai halkan beszéltek,
s ébredtek szilárd alapon.
Még mindig itt van velem,
bár örök álomba zuhant,
s ha becsukom a szemem
Apát látom tisztán,
arcán szűk mosoly táncol
szemeiben rebben a köd
az élettelent föloldotta
s drágán adta el magát .
Jelenléted egy eszme volt,
mint egy hősnek a lobogó,
versenyezni senkivel nem tud
stílusod s egyéni szabályod
én magamban viszem mosolyod
hegedűd húrjainak menetén ,
s az estélyi dalok nyomaiban
szívemben remeg a fájdalom ,
hogy többet nem adhattam.[W.B.]
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése