Önvédelem-----Vilhelem Margareta

Fennmaradtál értem az idők oltárán ,
vaksötéten dereng távolban képed
ördöngösen az élet léha fonákján
együttlétünk eltörpült megértésében. 

Ágyam felett fénylik keretes képed ,
csak fájó üresség árad fényében
ráterülnek elnyúlt testemre szűken
megcsillantva napsugaras emléked.

Ki kit melenget ma forrón álmában
elérve végre a valóság igazához ?
Hova széled majd a sok forró lehelet
mikkel együtt csókolóztunk nyáron.

A törvény nekem adatott örökre
és fáj szűkszavúságom halk zenéje
ma már csak magam kínozom félve
becsapva téged önmagam védtem 

örömök ,sóhajok kincsével terhelten ,
döntést hozott telten minden lépésed
forró karomban védtem valós értéked ,
hogy búcsúzáskor ne legyen sérelmed.

   Ma csak porszemként seper a szél
       rejtélyes titkok csapata békésen kísér
   alázattal telítve, bölcsességükkel ,
              hogy nehogy újra beléd tévedjek. [W.B.]