Egy parki séta meséje------Vilhelem Margareta

Szerettem volna akkor kedvesen
mikor még csak megkísértettél ,
de arcomon fura mosoly merészelt 
szemeim furcsán feléd néztek.

Felhős nap volt, szürkült a nézésem
nem tudtam hogy felém nézve nevetsz ,
minden lépesemre egy kis apró neszre
áradt belőled testednek a melege.

Vontatóan beszéltél talán furcsán ,
meséltél összevissza mindent halkan ,
kezedben napszemüveged figyelte
fekete csizmám kipp-kop -ját, nevetve.

Égszínkék ruhámban ,bőrmellényben
nyakamon díszítő elemek nélkül ,
szégyellve ,magam státuszát melletted 
hamisan csizmám  kopogását figyeltem .


Most talán várom a holnapot érdekkel
ugyanott sétálok parktéren ,figyelmesen ,
csizmám  már nem kopog csak topog
és hallgattam humoros monológod.

Véletlenek, talán egyszer jönnek felém
hirtelen, mint vad orkán szelek kergetnek
nem találnak más pajkos sétatereket
két embernek kik egymást megérthetnek.

Kevés ésszel néha meggondolatlanul ,
nógatnak csodák mik sorstól kapottak ,
szerencsémre napszemüveget figyeltem
hirtelen mellettem voltál, szinte véletlen. [W.B.]