A kéregető--Vilhelem Margareta

A ligetben ma újra találkoztunk ,
kopott ázott kabátján a szél átfújt
lyukas cipő talpa nagyokat ásított 
mig kirázta a sáros vizet magából .

Hegedűje hóna alatt ringatózott
megroggyant teste egy bolyongó
vakfolt,a téli sodrásban átfagyott
sorsa, kerülgeti koponyáját itt-ott.

Barnás száj sarkában kicsike bagó
füstöt ereget mint lombokból futó
izetlen, büdös gyújtózsinóros kanóc,
homályos szemében ég kékje forr.

Láttam régebb is akkor még fiatalon
daliás teste rongyos ingbe bújtatott ,
a hosszú évek során sokat változott
de szemében a kékség ugyanúgy forr .

Szívemben véstem apró mozdulatát
tudom padjára ül búsan mostohán 
nedves szemekkel messze néz s fáj ,
meztelen öklökkel döngeti mellkasát .

Holt világra szülték, rozsdás vaságyon
téli avarban ,hol csillag világ tombolt
az anyja lapos keblén melegség folyt
s időkben zártan,szerették az avaron.

Bús idők keservén, tekerték rongyokba ,
felette károgtak varjak ,piros torkukban
hang szalagjaik csörögtek, mint diók
szerették és szerette a fagyott otthont.

Azóta ide jár az avarnak kék ege alá ,
hol hajdan anyja keblét éhhel simogatta
elsírt bánatában bús sorsát sóhajtja 
és húzza hegedűjét, emlékében anyja. .[W.B.]