Nyári alkony--Vilhelem Margareta

Közeleg az est,árnyak imbolyognak,
mindenfele szállnak súlyos illatok.
szerte omlik a napos vágyakozás,de
a virágok még öntik tömény aromájuk.


Valahonnan hallszik egy hegedű dala
komoly epedés ,mintha a szív sírna,
az Ég szomorú a Napnak csak korongja
látszik,fénye már eltűnt a sötét múltba.


De így oly csodás a tünö napfény, az alkony,
a sötétség falként feszül a sárga langyon ,
szemeim feléjük hajlik,és halkan felvarázsol
hova is mehetne,szépséget talál e valahol?

O ,te lenge árny ,nyomod még oly friss ,
taposod a földet,emléked csak bajt hint ,
de elmerengnek feletted a jövőt álmodva,
o ne siess ,hagyd szemeink maradjon derűs.

A sürü homályban szemem még lát téged,
iszom a kéjt mit áraszt édes leheleted ,
az esti ködben a múltamat halkan felidézem
ami a szépség ,gyönyör - a tested ,s a szived .