 |
s tűröm sokszor a végzetem
sokszor szólnék ébredésben ,
de hangom dadog ércesen .
Felkavart érzések dimenziója
percről- percre idegen lesz ,
összekuszált ingerültségemben
zavartan hallgatok szelíden .
Kutatom kérdően szemed
most a némaság csendjében ,
bánt a hozzád kötött emlék
de közelséged boldogítja létem.
Mondanék ,de szorít torkom
zakatolnak bennem szüntelen
édes szavak, mik kínoznak
értelmetlen , mert kellesz nekem.
Bár idegen lett minden körülötted ,
fáj a szó, mit ki nem mondhatok
és szüntelen feléd futnak emlékek ,
de én csak konokul hallgatok . [W.B.]
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése