A békesség----Vlhelem Margareta

Valami megpattan néha,
és jönnek izgató szelek,
a hajnalok pirosan kelnek
és fojtogatnak végzetesen,

vibrál fájdalmad a szélben,
mosolyodnak szárnyaival
suhannak halkan messzire,
már semmi sem vigasztal.

Mikor fonnyad szerelmed
iszonyatba merült végzetéig
és csak illatozik dermedten
sápadt arcod a káprázatig .

Akkor szavad zsibongásig
bontja szárnyait az égig
és babrálgatsz bánatoddal,
mosolyogva az ölelésig .

Kibontod selymes hajad
hol gyémánt korona villog ,
akkor érzed a halk villogást
és a szakadék szélére állsz. 
.
Édes szagok áradnak feléd
a vihar szagú sötétben ,
oly csönd üli meg a szíved
nem lázadsz a meder szélén. [W.B.]