Végtelen dal---Vilhelem Margareta

Nekem végtelen a dalom,
végtelen, mint végzetem,
ifjúságomban dalolt velem,
ö volt a halál és életem ,

játszott ifjúságot velem
boldogságot öntött nekem.
kísért egy egész életen
mindig ott állt mellettem.

Néha fölbukkan egy emlék
de oly foszlányos töredék,,
mégis zengi dalom a trillát,
bódultan tántorog felém.

keservesen hasit belém,
viszi a boldogság imáját,
de csak megint csalfán
sosem nyílt meg tisztán.

Mert mi egykor üdvösen
szívem dalát zengte,
ma már csak hazug zene
ma már csak halkan remeg.

csillogását elvesztette
képzeletem szülte,
a csodát mit remegtetne,
másnak odavetette.

Néha érzem a végzetem ,
mert elzengte már énekem.
mintha halkabban zendülne
ma, a gyönyör zenéje.

mintha messzebb menne
mintha mind gyengébb lenne,
a szellő messzire vitte
de nekem akkor is megérte.[W.B.]