A diófa árnyékában--------Vilhelem Margareta

Most éppen ott járok,
hol veled voltam régen
tudod a sarok házi
diófa, árnyékos részében.

Az est motoszkál,halkan
susognak levelek,
minden kis porban,
emlékek lihegnek .

Már az agyam is zsong
a félhomályban,
lámpák gyúlnak fel
a kis házikókban .

Csak állok ,állok,várok,
a fák lombjai között
időnként kitör belőlem
egy huncut kis emlék.

Ugye emlékszel még,
ha kettőt szökdécseltünk
fejünk fölött hulltak
vidáman  diófa levélkék .

Kacagva futottunk
kezünk összefogva
nem néztünk vissza
csak a diófa árnyéka 

kacsintott volna.
De milyen szánalmas
ez a mostani csend,
lelógó karokkal

sírásra görbült szájjal
sötét fellegek közt
imádkozok halkan
piciny fájdalmakal

 mik vibrálnak felettem
már nem hullnak levelek ,
elszálltak lengén veled 

s már vissza sem néznek .[W.B.]