A szeszély -----Vilhelem Margareta

Rejtelmes életünk titkokkal teli
szemeinkkel keressük az ébredést ,
de csak ringunk a könnyek tengerén
kutatva sorsunkat,mi oly teli.
Mint aki örült mélységbe esett,
sóhajtanék,de nem tudok,
ha mozdulok,reped alattam
az eltünö ifjúságom.
Kábultan nézem a kifinomult
tavaszi áradást 
és ott a nagy lombok között
elsírom az ifjúság dalát
a tűz színű láthatáron és
rezegnek emlékeim,majd 
fények tompán futkosnak felém.
A lég egy súlyos vad örvény
nem bírja át hágni a léptem
arcom pírral megtelik,mert
arany fonallal szőttem éltem.
Ez a vak szeszélyes földi létem,
mit kincsekkel úgy öveztem
miért tűnik a messzeségbe
ha csügged árva szívem ?
Lebeghet e előttem szerencsém
hozhat e meg nekem örömöt
adhat e meg keringve kincset
azt ami nem az enyém?
Mert nyargalnak még előttem 
forró lángok,mik égetnek,
és szememmel vidáman elnézem,
a kinyílt virágok színes kelyheit,
s a vágyam mi reszketőn remeg,
mely irányba keresse értelmét,
ha áttetsző értelmetlen bánatomban
elfordult előlem,csüggedten
az örökké keresett szerencsém? [W.B.]