Kigyúl a táj----Vilhelem Margareta

Kopár minden mélyen,
vadul lobban a köd,
a távolban semmi sem él,
minden csupa feketeség

Az elhagyatott sötét Ég
holdat karikázik fényben ,
üszkös fa lombok tétován ,
menedéket lengedeznek.

Oly kísértetiesen nyargalnak
a lehullott fa levelek,mint
gomolygó bánat fellegek ,
cseppentenek leheletet..

Megdöbbenve megállok,
szomorúan megborzadok,
mintha kísértetek járnának,
a láthatár sötét vak peremén.

Furakodik az ősz csoszogva,,
zörgeti sárga fogsorját ,
ködöt önt ,szelet és esőt,
és hozza szelíden az elhalást.

Néha kigyúl naposan a táj, 
sárga fények dobálóznak,
de az örült fellegek alatt,
az ősz megöli az örök nyarat.[W.B.]