Ha néha-----Vilhelem Margareta

Ha néha jönnek a forró igék,
mik táplálnak melengetnek,
csodás dalaid már csak emlékek,
de azért mutass emberséget.

Sorsunk, társunknak szegődik,
és szolgálhat pár világ évet,
és múló dalaidban az örök élet ,
veled együtt jövőt zengenek.

Hasztalan vággyal énekelik
sorsod kevesét vagy a semmit
mert a valóság ,mi halkan rebben,
kár ,hogy kevés és mindig veszít.

Néha elérjük a hosszú sivatagot,
le tépnénk a kaktusz virágait,
de hirtelen kapod el kezeid,
mert a tövistől szúrnak szemeid.

Így marad a magányos ébrenlét,
ahol az álmod lesz a társas- lét,
mely messze ágazik a sivatagon,
te csak zenged magányod énekét. [W.B.]