Az esti köd---Vilhelem Margareta

Emlékem csak halvány esti köd,
úgy csillantja lelkemen az idöt
néha foszladozik az éji felhőn
száll a gondom fehér füstön..

Hagyom,hogy szálljon, lengén
testem elhagyom, lebegjen
eltáncolom utolsó, igaz táncom
a kékes ködben árnyakat látok.

Elföldelem szívemnek vágyát,
a közöny miatt nem siratom gyászát 
miért siratnám azt ki elengedett
ha úgy érezte hogy mennie kellett.

Már csak ö érette alázatosan
szavaim bánatot tépnének búsan
bár lehoznám neki az esti kék eget
szemérmetlen bősz lángok felett. [W.B.]